Kína már nem a világ szemetese, és ezt megérzi a világ
Eddig Kína nyelte le a világ újrahasznosítható szemetét, de már nem kér belőle.
Eddig Kína nyelte le a világ újrahasznosítható szemetét, de már nem kér belőle.
2018 első negyedévében Kína volt az elektromos autók legnagyobb piaca.
Menő szlogen, impresszív műszaki adattáblák és kissé zavarba ejtő dizájn, Kínából.
50 MW-tal tolja a villanyt Kínában a világ első panda alakú naperőműve.
Amíg Amerika visszakacsint a szénre, Kínában ezerrel pörögnek a megújulók, 850 MW kapacitású új telepük a jelenlegi rekorder.
Először jelentették be Pekingben a szmogriadó legmagasabb szintű, vörös riasztását hétfőn, ami többek között azt jelenti, hogy kedden megfeleződik majd a forgalomban lévő autók száma a kínai fővárosban.
Állapították meg amerikai kutatók egy hongkongi napilap pénteki számában felbukkanó tanulmányban.
Apró helyett elég pár összegyűrt sörös doboz, és máris utazhatunk a pekingi tömegközlekedéssel. Nincs ennél kitűnőbb motiváció!