2018. május 17.
Magyarországon az év első hónapjaiban 0, azaz nulla hibrid gépkocsit vásároltak az állami vállalatok, hivatalok, intézmények. Pedig a benzin-elektromos technológia sok szempontból ideális jármű volna az ország intézményei számára.
2017. június 11.
Szélvédőt kapott a hajó, 2%-kal csökkent a fogyasztás és az emisszió. Két százalék egy átlagos konténerhajónál tonnás nagyságrend olajból.
2017. május 1.
Az amerikai nagyváros közlekedési lámpája egy japán adatfeldolgozó cégnek küldi el, hogy mikor vált majd zöldre, ettől a cégtől kapja meg az infót a német limuzin. Globalizáció kimaxolva.
2015. október 21.
Négy éven belül kitiltják Oslo belvárosából a személygépkocsikat.
2014. december 31.
Egy kereke van, ami kettő, könnyen elfér a csomagtartóban, hátra is vehető, kocogótempóban húsz kilométert elmegy egy töltéssel, szabad a kezed használat közben - mi az?
2014. augusztus 11.
Többet autózunk, mint a válság előtt, de öregebb a magyar átlagautó, és Skoda helyett már Suzukival jár az Átlagos Magyar Polgár. Statisztika.