Az első hónap, amikor az USÁ-ban több energiát termeltek megújulókkal, mint szénnel
Persze ott lapul még a gáz meg az atom is az energiamixben, de a trend azért biztató.
Persze ott lapul még a gáz meg az atom is az energiamixben, de a trend azért biztató.
Teljes mértékben megújuló energiákkal fogja biztosítani az áramellátást Kalifornia 2045-re.
Két évtizeden belül kizárólag megújuló természeti erőforrásokra támaszkodnának az amerikai városok, az erről szóló határozatot több mint 250 település vezetője fogadta el pártállástól függetlenül az Egyesült Államok polgármestereinek találkozóján.
Éjjel, amikor nem süt a nap, majd küldi a bizserét az akkumulátor! Koppenhágában, legalábbis.
Hátizsákban hordozható vízerőmű? Jól hangzik, már csak egy gyors sodrású patak kell hozzá.
Hatéves világ körüli útra indul a világ első olyan hajója, ami köszöni szépen, de minden szükséges energiát maga állít elő.
Ma már nincs település térkővel burkolt placc nélkül, de úgy tűnik jobban járunk, ha felszedjük mindet.
Tudjuk, ez legalább olyan erős állítás, mint hogy a levegőnél nehezebb gép képes repülni, vagy hogy lehetséges képeket továbbítani az éteren keresztül.
Naperőművet helyezett üzembe a Nissan az elektromos autókat is gyártó brit gyára energia-ellátására.
Triboelektromos nanogenerátor: csak egy ilyennek kell kombinálni a klasszikus napelemet, hogy akkor is legyen ingyen tiszta áramunk, ha ugyan nem süt a nap, de fúj a szél
A napenergia, szélenergia nem csak akkumulátorban, de bojlerben, hőtárolós kályhában is bespájzolható.
Idén hét nagyszabású projekt is indult a megújulókkal termelt energia tárolására. Cikkünket L. Simon Lászlónak ajánljuk.
Az USA kongresszusa máris cselekedett a párizsi klímamegállapodás szellemében: érvényben marad a napelemes rendszerek után járó 30%-os adójóváírás.
Photovoltaik-Anlagen! 60 Prozent mehr Strom als im Vorjahresmonat! Energiewende ausgemaxt!