Hidrogéntechnológiai kutatóközpont lesz a Toyota régi gyárából


A CO2-emisszió csökkentésének szándéka valamint a megújuló energiaforrások egyre intenzívebb használatának igénye egyre határozottabban mutat egy nagyon logikus, de ami még fontosabb: megvalósítható technológiai megoldás kifejlődésének irányába: ez a globális hidrogén-alapú energetikai infrastruktúra megteremtése. 

Na, most úgy, ahogy a kisebbik lányomnak magyaráztam ma reggel: ha süt a nap, napelemmel, ha fúj a szél, szélerőművel tudok áramot termelni. Az árammal pedig vizet tudok bontani, a hidrogént pedig tartályokba tudom sűríteni. Az így eltárolt hidrogénnel aztán bármikor tudok sütni-főzni, áramot fejleszteni, vagy akár autót is hajtani. És mindehhez már ma megvan minden technikai tudása, az összes találmánya az emberiségnek, csak pénzkérdés, hogy mikor váltunk át végre a szén- meg olajégetésről a hidrogén használatára.

Ausztrália (nagy sivatagos területek, de viszonylag kis helyi energiaigény) és Japán (kevés terület megújuló erőműnek, de nagy energiaigény) úgy gondolja, jobb volna mielőbb. A tavalyi év hidrogénipari szenzációja volt, hogy ausztrál kutatók áttörést értek el a nagy tisztaságú hidrogén szállíthatósága terén. A Hydrogen Energy Supply Chain (HESC) projekt keretében pedig 2021-ben a világon elsőként megkezdheti a hidrogén kereskedelmi jellegű exportálását Japánba. 

A projekt keretében az Ausztrál Megújuló Energia Ügynökség (Australian Renewable Energy Agency, ARENA) és a Toyota technológiai és tudásközpontot épít ki Melbourne-ben. A 7,4 millió ausztrál dollár (körülbelül 1,5 milliárd forint) értékű beruházás olyan integrált hidrogénközpontot hoz majd létre, amelyben az új energiahordozó előállítására szolgáló berendezés, valamint egy üzemanyag-töltőállomás mellett a nagyközönség tájékoztatására és a szakemberek képzésére is lehetőséget teremtenek.

Jó, hát nem egy stadion, de azért ez se lesz rossz beruházás egy államtól

Az új hidrogénközpont építése már az idén megkezdődik. A komplexumnak a Toyota egykori altonai gyártólétesítménye(milyen szimbolikus: egy korábbi autógyár) ad otthont. A tudásközpont már 2019 decemberében megnyithatja kapuit, a hidrogénüzem és töltőállomás egy évvel később indul el. 

Hidrogénkamion és hidrogénautó a Toyotától
Hidrogéntargonca a Toyotától


Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.