Még szigorúbb tiltás jön Londonban a rossz levegő miatt

London belvárosa eddig is védett terület volt dugódíjjal, ami valamennyi gépjárműre vonatkozott, leszámítva a kétkerekűeket, motorokat, robogókat. 

Ez a Congestion Charge díj, aminek célja az autósok elriasztása volt, 11,5 font előre fizetve, vagy 14 font a következő munkanapon éjfélig.   

Az öreg autót birtoklókra ennél is magasabb sarc vonatkozott, Euro 0-3 között úgynevezett T-Charge pótdíjat szabtak ki. 

Ez még plusz 10 font, vagyis egy kétezres évek elején gyártott kocsival 21,5 fontért hajthatott be az autós. Ez nem volt jó buli, de a hatás mégis elmaradt, hiszen London levegője egyre csak romlik.

A King's College London (KCL) tanulmánya kimutatta, hogy amennyiben folytatódna a 2010 és 2016 közötti tétlenség a levegő nitrogén-dioxid-szintjével kapcsolatban, 193 évre lenne szükség arra, hogy a levegő szennyezettsége a törvényes határértéken belülre kerüljön.

De majd most! 

A világon elsőként vezetnek be ultra alacsony károsanyag-kibocsátású zónát (ULEZ) Londonban. 

Ez a zóna leváltja a már említett T-Charge-ot. A napidíj éjféltől éjfélig kerül felszámításra a hét hét napján, az év minden napján, ugyanazon a területen, amelyet most a Congestion Charge övezet fed le. 

Átlagosan 12,5 fontot (4690 forint) kell fizetniük a normát nem teljesítő autóknak a meglévő dugódíj mellett. Ez dízel esetén minden autót érint, ami nem  tudja az Euro6-os besorolást, de a benzinesek is fizetnek, nekik az Euro4-et kell hozniuk. 

A 3,5 tonnánál nagyobb tömegű tehergépkocsik, buszok közül csak az EURO VI kategóriájúakkal szabad ingyen behajtani, a többivel a behajtás napi 100 fontba (36.000 forint) kerül április nyolcadikától.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a hatalmában álló minden eszközt felhasznál a helyzet kezelésére a város busz- és a taxiflottájának modernizálásától a legnagyobb szabású monitorhálózat létrehozásáig.

Tehát mi történt? A sarc emelkedett, a rendszer nagyjából marad, csak többeket érint, aki eddig ment, az ezután is menni fog, és fizet. A döntéshozók pedig várják a jó szelet. 
     

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.