Azért se vegyél ma semmit! AZÉRT SE!

A sztori még a fekete péntek őrülete előtt indul, de tulajdonképpen a karácsonyi készülődés egy nagy, elhúzódó fekete péntek, szóval ugyanaz volt akkor is, csak pepitában.

Ugyanis már hosszú évtizedek óta létezik a nemzetközi vásárlásmentes nap!

A november utolsó péntekén (egyes országokban szombaton) tartott nap ötlete egy kanadai reklámszakembertől származik, akinek elege lett abból, hogy más embereket olyan dolgokra beszéljen rá, amelyekre egyáltalán nincs szükségük. A túlzott fogyasztás elleni napot az 1990-es évektől világszerte megtartják, nem véletlenül karácsony előtt, hiszen arra kívánják ráébreszteni az embereket, hogy túlzott vásárlás nélkül is meghitté tehetik az ünnepet, jól érezhetik magukat.

Ebből nőtt ki az anti black friday, amire minden tudatos weblap felhívja a figyelmet.

recity.hu egy 2014-es írást melegített fel, amiből kiderült, hogy a fekete péntek akár halálos is lehet: " 2008-ban egy bolti alkalmazottat halálra tapostak az egyik New York-i Walmart üvegajtaját az öt órai nyitás előtt percekkel beszakító vásárlók, míg máshol két ember lelte halálát egy lövöldözésben, ami vásárlók két csoportja közötti vitából indult. 

Kit terhel a felelősség ezekért a halálesetekért és a számtalan – híradásokba nem kerülő – sérülésért? Természetesen az elkövetőket! Emberéleteket követelő vásárlásra ösztönzés? Ilyen bűntetőjogi kategória – egyelőre – nem létezik. " 

A vásárlásmentesség viszont megőrizheti a józan ítélőképességünket, de akinek épp elfogyott otthon a vákuumfóliázott, szeletelt kolbász, megnyugodhat, azért annyira nem szigorú a tiltás: "A vásárlás tilalma nem vonatkozik az alapvető élelmiszerekre vagy mondjuk a BKV jegyre. 

Nem az önellátásra ösztönöz és nem lázít a fogyasztói társadalom ellen, sokkal inkább gondolkodásra, tudatosságra sarkallja az embereket! Arra, hogy ne vásároljunk hirtelen elhatározásból, meggondolatlanul, inkább írjuk össze, mire van szükségünk és ne vásároljunk rövid élettartamú árucikkeket."  - írja a recity.hu

tudatosvasarlo.hu civil aktivitásra buzdít vásárlás helyett. Szerintük a százalékvadászatnál többet ér, ha rámosolygunk valakire, vagy felhívunk egy régi ismerőst, akit ezer éve nem láttunk. 

De talán mind közül a HuMuSz-féle kivonulás a legszimpatikusabb, egyszerűen lépjünk le, és nézzük meg a télre készülő természetet valahol a közelünkben.

 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.