Érdekes napelemek Európa két szegletéből

A bird-watching, a trainspotting vagy a celebrity spotting, a madarak, vonatok vagy hírességek figyelése sosem tudott igazán mélyen megérinteni. Ellenben amióta a zöld technológia újdonságaival foglalkozom, kialakult bennem egy teljesen másfajta szenvedély, amit nevezhetünk mondjuk szolár-spottingnak. Akármerre vetődök a világban, folyamatosan szkennelem a tájat és mindig nagy örömmel fedezem fel az érdekesebb napelemes kompozíciókat a háztetőkön vagy egyéb helyeken. Később aztán utánanézve ezeknek a létesítményeknek éppen olyan teljesen haszontalan, de érdekes információkat lehet begyűjteni a netről, mint mondjuk a sárgarigó szárnyfesztávjának átlagértéke vagy hogy mikor készült és hol került először sínre valami rozsdás mozdony.

Ez itt például a barcelonai tengerparton lévő, fura szögben döntött napelemes árnyékoló, vagy mi, amit pár hete vettem észre egy szállodaablakból:

Barcelonában találtam ezt az izét, napelemekkel a tetején
Mi a fene lehet ez, mekkora, miért jött létre?

Feltúrtam a netet, és nem kiderült, hogy teljesen véletlenül Európa (állítólag) legnagyobb városi napelem-parkját szúrtam ki és fotóztam le! A Fórum Park nevű területen (térképlink itt) felhúzott  komplexum 2008. szeptembere óta üzemel teljes gőzzel fénnyel, csúcsteljesítménye 443 kW, évente kábé fél gigawattórát termel, ezzel 140 barcelonai háztartás energiaigényét oldja meg emisszió nélkül. A napelem-parkról, benne a találó Pergola nevű toronyról itt található még információ. Aki arra jár és érdekli az ilyesmi, ne hagyja ki, a Sagrada Familia még úgysincs kész, azt ráér megnézni!

Még mindig Spanyolország, Barcelonától nyugatra vagy húsz kilométerrel. Egy kis falu, St. Cugat Sesgarrigues. Hopp, hát ez meg mi, tolassunk csak vissza:

Napelemekkel dekorált tömbház Spanyolországban

Durva nyarakon a külső folyosókat jótékonyan árnyékolják ezek a panelek, és közben termelik az energiát. Milyen praktikus. A házról sajnos semmi érdemi infót nem találtam, az egyetlen vele kapcsolatot írásos dokumentumra még a helyszínen bukkantam rá. Egy laminált lapon, ami arra figyelmezteti a járókelőket, hogy ne piszkálják a paneleket:

Mindent a szemnek, köszi - üzenet a házmestertől

És akkor most Anglia, Oxford környéke. 2011-ben lódult meg igazán a napenergia kihasználása az Egyesült Királyságban, a szinte nulla után öt év alatt tavaly év végéig 11,5 gigawattra ugrott fel a kiépített kapacitás. (Magyarországon ez az érték ma kb. 0,2 GW lehet, miközben a lakosságarány kb. 61 millió a tízmillióhoz. A 80 milliós Németországban 41 GW az összesített csúcsteljesítmény, a húszmilliós Romániában kb. 1,1 GW.) 

A történelmi vagy legalábbis történelmi jellegű kis lakótelepeken egyre több háztetőn tűnik fel a napelem. Még a ködös-esős alaphangulatú Nagy-Britanniában is megéri ezek szerint kihasználni a tetőre jutó napfény energiáját:

Még kukanapon is hangulatos az angol vidék, a régi vagy archaizáló lakóparkokkal, a sok klinkertéglával, légvezetékek helyett rejtett kábelekkel. Szinte szentségtörés arra gondolni, hogy itt is napelemek csúfíthatnák el a tetőket, nem? Vagyis, izé...
Öreg gerendák, klasszikus kémény, jellegzetes hagyományos brit tolóablakok - és a napelem.Zavaró stílustörés vagy tájba simuló új technológia?

És még egy műtárgy, ezúttal nem csak napelemmel. Szintén Angliában találtam ezt a hibrid energiaellátású, gyorshajtásra figyelmeztető aktív táblát:

Itt volna vezeték is a tábla táplálására, mégis inkább hibrid kiserőművel oldotta meg az útkezelő az energetikát
Akár süt a nap, akár fúj a szél, energia mindig van. Ha mégsem, a rozsdás dobozban lévő akku működteti a táblát. L. Simon László hogy csodálkozna, ha ezt látná!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.