Vörös riasztás Pekingben, ilyen még nem volt!

A hivatalos indoklás szerint az illetékesek azért döntöttek így, mert az országos meteorológiai központ három egymást követő napon át nem szűnő füstködöt jósolt, átlagosan 300-as érték feletti levegőminőségi mutatóval.

Pekingben és Észak-Kína jelentős területein a múlt héten már rendkívül súlyos volt a légszennyezés; egyes térségekben a 600-at, másutt a 900-at is meghaladta a PM2,5 mutató, amely az egy köbméter levegőben található, a tüdőből nem vagy csak nehezen kiürülő apró porszemcsék koncentrációját mutatja. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása az egészségügyi határértékre 25.

A hétfői újságokban a környezetvédelmi minisztert idézték, aki azt ígérte, hogy mindazokat a cégeket és felelős személyeket, amelyek és akik az éppen érvényes kárelhárításban nem hajtják végre a rájuk háruló feladatokat, nem tartják be az intézkedéseket, súlyosan meg fogják büntetni. 

Csen Csin-ing a helyi környezetvédelmi hivatalokat a leginkább érintett Pekingben, Tiencsinben, Hopejben, Santungban, Honanban és Sanhsziban arra sürgette, hogy lépjenek fel a hiányosságok ellen. A szaktárca ellenőrző csoportokat küld a helyszínre, hogy többek közt felügyeljék a szénfűtés korlátozására vonatkozó szabályok betartását.

A pekingi vörös riasztás kedd reggel 7 órától csütörtökön éjfélig lesz hatályban, a meteorológusok arra számítanak, hogy - csakúgy, mint a múlt héten történt - csütörtök délután egy újabb hidegfront kiviszi a szmogot a városból.

(MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.