Újra villan a magyar elme - Vízház épült Kecskeméten

Download.aspx

A világ első vízházát Kecskeméten mutatták be a szakmai érdeklődőknek, az újszerű ház Gutai Mátyás építészmérnök találmányán alapul. A jelenleg is a tokiói egyetemen kutatóként dolgozó építész tíz éve foglalkozik az építészetben a víz hatékony felhasználásával.

A vízház lényege, hogy a falak külső és belső rétege, valamint a dupla üvegfelületek között több centiméter vastagságban áramlik a víz. Sőt a plafonban, és a padlóban is!

Gutai Mátyás nyilatkozata szerint a vízházzal be tudta bizonyítani, hogy ha egy hagyományos épületszerkezet helyett egy hibrid szerkezetet épít, akkor a szerkezetben egy beépített válaszadó képesség alakul ki. Ez lényegében azt jelenti, hogy a Föld 73 százalékát borító víz kiegyenlítő hatásához hasonlóan a ház elemeiben áramló víz is kiegyenlítő hatást nyújt, ezzel növelve a komfortérzetet. A kiegyenlítés egy évet vesz igénybe a Földön, az épületen belül ez pár másodpercre szűkül - tette hozzá az építész.

A vízház prototípusa mintegy 10 négyzetméter alapterületű, amelyen minden megoldást felvonultattak az üvegsaroktól az üvegfalon át az üvegtetőig. Az építész megfogalmazása szerint a folyadékpanel-rendszer fűtő- és hűtőtest is egyben, miközben az épület teljes felületén tárolja a napenergiát, amit később hasznosítani tud, így minden darab napelemként is működik. Fontos szempontnak nevezte, hogy a víztömegek az épületen belül összekapcsolódnak, a hőmérséklet-különbségek tehát kiegyenlítődnek.

Nemzetközi összefogás nyomán sikerült megépíteni a vízház prototípusát. A Budapesti Műszaki Egyetem és a tokiói egyetem  szakmai részvétele mellett, az Európai Unió mintegy 36 millió forinttal támogatta a projektet, amely a teljes költségvetés 67 százalékát tette ki.

Az építész véleménye szerint bármely épülettípuson sikerrel alkalmazható, de elsősorban nagyméretű üvegfelületeken lehet felhasználni a találmányát.

Lenyúlni az ötletet úgy tűnik már nehéz lesz, mivel megtörtént a szabadalmaztatás, és jelenleg is több céggel tárgyalnak. Az építész rövid ideig tartózkodik Kecskeméten, hamarosan utazik vissza Tokióba, ahol folytatja a kutatást.

Akiben esetleg égető kérdések merültek fel a koncepcióval kapcsolatban, az a cég hivatalos web, vagy Facebook oldalán érdeklődhet, merre, hogyan folyik a kutatás, és mikor nyílik lehetőség saját vízház tartására.

(MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.